|
|
„A mellemre kitűztem a rézmedáliát” - énekli büszkén a Harminckettes baka
a közismert nótában, és nem véletlenül. Az egyenruhás testületek tagjai minden
korban örömest hordták a kitüntető és megkülönböztető jelvényeket, hiszen azok
felkeltették a külvilág érdeklődését, s kifejezésre juttatták viselőjük egyéni
rátermettségét, sokrétű képzettségét. A jelvény tárgyi mivoltán túlmutatva,
eszmeisége által társaival egybeköti, személyes érdemeiről számot adva öntudatossá teszi a katonát.
A fegyveres erőink által alkalmazott jelvények híven tükrözik saját korukat
motívumrendszerük és fizikai kivitelük változásain keresztül, amelyről
meggyőződhetünk, ha végiglapozzuk e könyvet, amely több száz színes
tárgyfotóval, illetve - részben eddig publikálatlan - archív felvétellel
mutatja be az 1938-1945 közötti időszak magyar katonai és katonai
vonatkozású jelvényeit. Szerzője a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Numizmatikai Gyűjteményének gyűjteményvezető főmuzeológusa, akinek
a témában már számos tudományos és ismeretterjesztő publikációja látott napvilágot.
A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényeinek rendszeréről
hasonló átfogó munka korábban még nem született sem magyar, sem idegen nyelven.
A Kiadó örömmel és büszkén bocsátja útjára e hiánypótló kötetet, amely számos kérdésben
adhat megnyugtató választ a téma iránt érdeklődő Olvasó számára, és amely exkluzív
jellegénél fogva minden történelmet szerető ember könyvtárának megbecsült darabja lehet.
|
|